A nagy természet
Miként ragyog.
A nap mi fényt vet!
Mily illatok!
Föld, ág rakodtan
Szines virággal,
Minden bokorban
Ezer madárdal.
Ezer kiáltás
Visszhangra vár:
"Ó, föld, ó áldás,
Ó, napsugár!"
(Dsida Jenő)
A természet mind
fénylik feléd!
Villog a napfény!
Nevet a rét!
Már minden ágból
kitört a rügy,
minden bokorból
ezernyi fütty:
s árad a szívből
öröm, gyönyör.
Ó, kedv, vidámság,
Ó nap! Ó föld!
Ó szerelem! te
csupa arany
hajnali felhőm
ott magasan!
Fényed megáldja
a friss mezőt
s a földet elönti
szirom-ködöd.
Ó lány, leányka,
szeretlek én!
S te hogy szeretsz! Hogy
villansz felém!
Mint dalt pacsirta
s hajnalt szeret,
mint nyíló rózsa
üde szelet,
vérem tüzével
úgy vágylak én,
ki ifjúságot
öntesz belém,
s új dalra, táncra
kedvet adsz.
Szeress örökre
s boldog maradsz.
(Fordította: Hajnal Gábor)
Elbűvöl engem
A májusi táj!
Napfény özönben
Derűs világ!
Kibúj rügy éke,
Hogy hajt az ág,
Hangok zenéje
Bokrokból száll!
Jókedv, vidámság
Kebleket tölt,
Földre napsugár
Hozott gyönyört!
Oh, szép szerelem!
Aranyló kincs,
Fentről tekintve
Örömmel hints!
Dicsérjed, áldjad
A zöld mezőt,
Virágillatban
Fürdik a Föld!
Oh, lányka, lányka,
Szeretlek én!
Szemed hogy néz ma!
Szíved enyém!
Felszáll pacsirta,
Övé a lég,
Lent illatárban
Ringat a rét.
Szeretlek téged,
Hogy forr a vér!
Véled szívembe
Bátorság tér,
Ha új dalokhoz
S táncba vezetsz.
Légy mindig boldog,
Amíg szeretsz!
(Szalki Bernáth Attila)