Ha a férfi dúló háború,
A nő mellette az áhított béke.
Ha a férfi tajtékzó szürke hullám,
A nő fölötte az ég kékje.
Ha a férfi a kétségbeesés,
A nő mellette örök reménykedés.
Ha a férfi a mindhalálig égés,
A nő a mindent túlélés.
Ha a férfi cudar sarkvidéki tél,
A nő örök tavasz, melyből virág kél.
Ha a férfié a tudomány ezer dolga,
Csakis a nő az, ki nélkül nincs harmónia.
Ha a férfi volna Isten földi mása,
Csak a nő a teremtésben Isten méltó társa.
Mert szent testük Isten teremtő műhelye
Szívük a szeretet, békesség tégelye
S mert nő lehet csak, aki szül,
Az ő sorsuk terhünket hordani,
De majd mindig egy férfi az,
Ki más ember életét oltja ki.
Csak egyetlen évtizedig hagyjuk:
Irányítsák világunkat a nők,
Szűnne háború, rombolás, éhezés,
Újra paradicsom lenne a föld.
Minden szeretetemet, ami van bennem
Virágtengerként lábatokhoz teszem.
(L. S. Graisseux nyomán)
Ó játékos ujjaid, ó finom szíved: picinyke serleg,
Ó lágy ágyékod s langyos, édes, leglágyabb hasad,
Ó fenylő fogad: lágy, olvadó száj csiszolt, édes műszere.
S finom ereid: kék, felejthetetlen hímzés drága testeden,
S ó finom belső szerveidnek egész ékes bársony-tokja te!!
S ó finom anyag te, sokkalta, sokkalta finomabb annál,
Ki téged szeret!!
S ó drága bor, amelyből ittam én: te édes, édes,
Kecses, csodálatos, tündöklő, drága asszony!!
Ebédnél ülsz és látlak én: eszel
S iszik olvadékony, édes ajkad, úszó, szép szemed...
Ó kecsesség, látlak én: most enni, inni látlak
S most elhiszem: te átesel az életünk nem egy csúf állapotján
Kecses, nemes mozgással így: felejthetetlenül
Ó látlak én és lásd és lásd: szeretlek én
Im könnybe lábadt bús szemem amig dícsérlek!